2009 december

Menjünk egy kicsit vissza az időben! 2005 elején a két formátumot támogató fejlesztőket, gyártókat tömörítő Blu-ray Disc Association és a DVD Forum egyeztetést kezdeményeztek egymással, elkerülendő a formátumháborút. A megegyezés azonban elmaradt, és 2005 augusztusában megszakadtak a további tárgyalások. Több kérdésben sem sikerült egyezségre jutniuk:
A HD DVD formátumot támogató konzorcium fontos szempontnak tartotta a visszafelé való kompatibilitást, és az ebből fakadó kedvezőbb gyártási költségeket. A HD DVD lemezek fizikai mérete, rétegvastagsága jórészt megegyezett a DVD korongokéval, így minden HD DVD lejátszó képes volt lejátszani a DVD és CD lemezeket is. Többek között ez is tette lehetővé, hogy a műsoros DVD kiadványokat gyártó gépsorokat kis költséggel képessé tegyék a HD DVD lemezek gyártására. Bár a Blu-ray lemezek fizikai mérete is egyezik a DVD 12 cm-es fizikai méretével, a lemezek védőrétege vékonyabb volt a HD DVD-hez képest, emiatt szükségessé vált az úgynevezett „hard-coating” technológia kifejlesztése, amely egy speciálisan kemény védőréteg alkalmazását jelenti. A műsoros Blu-ray lemezek gyártásához teljesen új gépsorokat kellett a gyártó cégeknek beszerezniük, és mind a mai napig viszonylag magas selejtaránnyal üzemeltethetőek, ez szintén magasabb költséget eredményez a gyártás során – bár ez utóbbit a Blu-ray szövetség rendszeresen cáfolja.

 

Az interaktivitást biztosító platformok tekintetében is különböztek az elképzelések. A Blu-ray szövetség a Java-alapú BD-J platformot, míg a HD DVD a Microsoft iHD (napjainkban: HDi) platformját favorizálta és használta. A HDi használata egyszerűbb, egy komolyabb webfejlesztői tudás elég volt hozzá.

 

A másolásvédelmi eljárások tekintetében mindkét formátum az AACS (Advanced Access Content System) rendszert használta, azonban különböző alkalmazási korlátokkal. Míg a Blu-ray műsoros kiadványok esetében kötelező az AACS használata (és ez nem kis pluszköltséggel jár a gyártás során), addig a HD DVD konzorcium liberálisabban kezelte ezt a kérdést, és nem tette kötelezővé a másolásvédelmet a műsoros kiadványokon. Egyebek mellett talán ez lett a veszte a HD DVD formátumnak, hiszen a nagy filmstúdiók nyomására vált kötelezővé a másolásvédelem Blu-ray kiadványoknál, márpedig ezt a formátumháborút végül a filmstúdiók döntötték el.
Az AACS másolásvédelmi rendszer nem sokáig bizonyult biztonságosnak, gyakorlatilag 2008 közepére az összes titkosító kulcs kikerült az Internetre, innentől kezdve már nem okozott gondot a kiadványok másolása. A kulcsok kiszivárgásának kezdetekor bevezetésre került a BD+ védelmi rendszer, amely akár együttesen is alkalmazható az AACS-sel. Természetesen ez a védelmi metódus sem úszta meg a törést, és a mai napig tart a versenyfutás a filmipar és a „rosszfiúk” között.

A HD DVD szakított a DVD korábbi régiókódos rendszerével, így a világ bármely táján megjelenő kiadvány lejátszható volt bármely lejátszón, korlátozás nélkül. A Blu-ray rendszer ezzel szemben 3 régióra osztotta fel a globális piacot, szintén a filmstúdiók nyomására, így biztosítva, hogy a különböző piacokra szánt kiadványok premierjének időpontját kontroll alatt tarthassák.

Az alkalmazható videoformátumok tekintetében a HD DVD volt rugalmasabb a kompatibilitás érdekében, támogatta az összes elterjedt HD felbontást (720p, 1080i és 1080p), valamint a DVD formátum felbontásait is (többek között: 720 x 576, 352 x 576, 352 x 288).

 

A két formátum sokáig fej-fej mellett haladt, az iparág szereplői, illetve a nagy filmstúdiók közel egyforma mértékben támogatták mindkét szabványt. A HD DVD formátumot az egyszerűbb és olcsóbb átállás, a költséghatékonyabb gyártás, valamint az „okosabb” lejátszók miatt kedvelték sokan, a Blu-ray mellett pedig erős érv volt a filmstúdiók számára a kötelező másolásvédelem, valamint az a tény, hogy a Sony PlayStation 3 konzolja beépített Blu-ray meghajtóval rendelkezett. Ez pedig rögtön egy szélesebb vásárlói kör elérését tette lehetővé. A Sony egyébiránt a Blu-ray formátummal gyakorlatilag mindent egy lapra tett fel, a formátum fejlesztésébe rengeteg pénzt fektetett, de szintén hatalmas költségeket jelentett a számára az is, hogy PS3 konzoljait Blu-ray meghajtóval látta el. 2006 és 2008 között a Blu-ray meghajtók gyártása még nem pörgött fel a mostani szintre, így a meghajtók előállítási költsége magas volt, és többek között ennek volt köszönhető az is, hogy a PS3 konzolt a Sonynak az előállítási költségénél jóval alacsonyabb áron kellett piacra hoznia. Utólag visszatekintve a „mindent egy lapra” stratégia sikeresnek bizonyult, és persze a Blu-ray konzorcium is mindenben a nagy stúdiók kedvében járt, ezért is szenved a formátum azoktól a korlátozásoktól, amelyek akkoriban alakultak ki a specifikációk kidolgozásakor. Sok elemző szerint nagyon megsínylette volna a Sony a Blu-ray bukását, és minden bizonnyal komoly pénzügyi problémákat okozott volna a cégnek.

Érdekes kérdés, hogy mi történt volna, ha a HD DVD formátumot támogató Microsoft az igen sikeresnek bizonyult XBOX 360 konzolját beépített HD DVD meghajtóval dobta volna a piacra. Elképzelhető, hogy ezzel a lépéssel a Blu-ray lett volna a vesztes, a Microsoft azonban nem volt rászorítva erre a lépésre, így nem vállalta fel ennek jelentős pluszköltségét.
A kegyelemdöfést a HD DVD-nek 2008 januárjában a Warner Bros. Stúdió adta meg, amikor bejelentette, hogy hamarosan kizárólag a Blu-ray formátumot fogják támogatni. Ez a piacon dominóeffektust indított el, egyre többen követték a Warner Bros. példáját, és elfordultak a formátumtól, ez pedig végleg eldöntötte a küzdelmet.

 

Ennek a formátumháborúnak szokás szerint a vásárlók és a kis független filmstúdiók látták-látják a kárát. A formátumháború éveiben a nagy filmstúdiók igen kedvező licensz-feltételeket kaptak a Blu-ray szövetségtől a formátum hosszú távú támogatásáért cserébe. Ilyen kedvezményeket a kis filmstúdiók persze nem kaptak, hiszen a súlyuk nem jelentős a piacon. Nem véletlen, és nem csupán a gazdasági válságnak köszönhető, hogy a Blu-ray formátum nem úgy „muzsikál”, ahogy azt a Sony és a filmipar anno eltervezte. Bár a lejátszók egyre kedvezőbb áron érhetők el, a műsoros kiadványok ára továbbra is magas. Ennek jórészt nem a kiadók árképzése, hanem a tényleges gyártási és licensz költségek nagysága az oka.

 

Kijelenthető, hogy napjainkban egyedi, kis példányszámú, kis piacra szánt kiadványt nem lehet rentábilisan a Blu-ray formátumban megjelentetni. A HD DVD formátum eltűnésével nem maradt olyan HD optikai lemezformátum, amelyben piacra lehetne dobni a rétegkiadványokat. Bár a Blu-ray formátumból létezik elvileg egy BD5 és BD9 elnevezésű variáns, amely az egy- illetve kétrétegű DVD korongokat takarja a Blu-ray szabványnak megfelelő tartalommal, nem honosodott meg a piacon. Ez az olcsó HD formátum lehetőségét adta volna a kis filmstúdiók, kisvállalati felhasználók számára, azonban kereskedelmi forgalomban nem terjedtek el a BD5 és BD9 kiadványok. A lejátszók jelentős része ugyanis továbbra sem támogatja ezt az áthidaló formátumot, például maga a PS3 konzol sem.

 

Látva, hogy a formátum rosszul teljesít, a Blu-ray konzorcium 2009 júniusában jelentősen csökkentette a licenszdíjakat, de még így is magas egy kis példányszámú kiadvány előállítási költsége. Érdemes áttekinteni, hogy egy Blu-ray kiadvány megjelentetésénél a kiadónak milyen fix költségekkel kell mindenképpen kalkulálnia.

Először a Blu-ray formátumot használni kívánó kiadónak megállapodást kell kötnie a Blu-ray konzorciummal a technológia licenszeléséről. Ennek éves díja korábban 3000 dollár volt, a mostani könnyítések kapcsán azonban leszállították évi 500 dollárra. Ezt akkor is meg kell fizetni, ha egész évben csak egy kiadványt jelentet meg az adott kiadó. A HD kiadványok authoringja is drágább, hiszen magasabbak a HD formátumot támogató videoeszközök beszerzési költségei, továbbá az authoring stúdióknak is licenszdíjat kell fizetnie, ezt 4000 dollárban határozta meg a Blu-ray szövetség, és a licensz csupán 5 évre szól.

Mint mondtuk, a kereskedelmi forgalomba kerülő Blu-ray műsoros kiadványoknál kötelező az AACS másolásvédelem használata, enélkül a legtöbb készülék visszautasítja a lemez lejátszását. Az AACS technológia esetében van egy úgynevezett csatlakozási díj. Régebben ez egyszeri 3000 dollár volt, ezt 2009 közepén szintén lecsökkentették 500 dollárra, viszont ezt a díjat is évente kell fizetnie a kiadónak, a kiadványai számától függetlenül. Ezen túlmenően fizetni kell a „media key”-ért is, ez jelenleg a gyártás során nyomólemezenként, azaz glass masterenként 500 dollár. Végezetül pedig minden legyártott lemez után is kell AACS licenc díjat fizetni, ami 0,04 dollár/lemez. Ha a jogtulajdonos további másolásvédelmet, például a „BD+”-t is szeretné alkalmazni, az további plusz költség.

Ha példaként veszünk egy kis kiadót, amely mondjuk 2000 darabos példányszámban jelentet meg havonta 1 db kiadványt, akkor némi számolgatás után minimum 6-8 dollár/db gyártási költséget kapunk, és ebben még nincs benne az alkotóknak járó szerzői jogdíj, az authoring költsége, a kis- és nagykereskedelmi árrés, és az esetleges promóciós költségek. Mondanom sem kell, HD DVD esetében ennek az összegnek a töredékéből lehetett egy műsoros kiadványt legyártatni, és ez leginkább a magas licenszdíjakra vezethető vissza. Így a kis filmstúdiók nem tudnak piacképes áron HD kiadványt megjelentetni, számukra marad a normál DVD Video formátum, vagy az egyéb alternatív terjesztési lehetőségek (HDTV adók, IPTV rendszerek, egyéb letölthető, internetes terjesztés). Talán összeesküvés-elméletnek hangzik, de nem szabad elfelejteni, hogy a Sonynak, még ha áttételesen is, jelentős részesedése van a filmiparban, így pénzügyileg egyáltalán nem érdeke, hogy a kis filmstúdiók kedvezőbb költségekkel jelentethessenek meg Blu-ray kiadványokat. Ezzel nyilván ugyanígy van a többi nagy stúdió is, valószínűleg ez is szerepet játszott abban, hogy végül a Blu-ray mellé álltak. Félő, hogy hamarosan ugyanolyan csapdába fognak besétálni, mint amilyenben például a zeneipar már nyakig benne van.

 

A filmipar tovább halad a megkezdett úton, és „viszi magával” a formátumot is. Csak egy példa a „felhasználóbarát” döntésekre: 2010 végétől csak olyan Blu-ray lejátszó hozható forgalomba, amely az analóg kimenetén megjelenő jelet kis felbontású, azaz SD jellé konvertálja. Így azok, akik mondjuk HD komponens bemenettel rendelkező megjelenítővel, projektorral rendelkeznek, hoppon maradnak. 2013 végétől már kizárólag olyan lejátszókat lehet forgalomba hozni, amelyek semmiféle analóg kimenettel nem rendelkeznek. Értem én, hogy ezzel a kalózkópiák terjedését szeretnék csökkenteni, de sejthető, hogy a kalózkodást ez nem fogja jelentősen befolyásolni, ellenben a vásárlók életét meg fogja nehezíteni.
                                                                                                       
Cikkünk második részében a HD formátumú tartalmak készítéséhez szükséges videokóderek és authoring szoftverek közül mutatunk be néhányat, valamint áttekintjük, hogyan készíthetünk házilag a Blu-ray eszközökön többségén lejátszható HD anyagokat.

 

Bácsi Péter
bacsi.peter@broadcastsystems.hu