Január 6.
A világ legnagyobb szórakoztatóelektronikai kiállítását, a CES-t (Consumer Electronic Show) minden év január elején rendezik meg, az idén éppen Las Vegasban (nyitás január 7-én, azaz holnap). Sokan próbálják felmérni, hogy melyek lesznek a legérdekesebb készülék-kategóriák a rendezvényen. A DVICE internetes portál szerzői az első öt téma között a második helyre teszik a pikoprojektorokat, rögtön a 3D HDTV után. A „miniatür” projektorok 2009-ben jöttek a piacra, és most sokan kíváncsiak, hogy milyen lesz a következő generáció. Feltételezik – és mi is feltételezhetjük –, hogy az olyan gyermekbetegségeket, mint az akkumulátor gyors lemerülése, a kis fényerő, bizonyos színproblémák stb. ebben az évben a pikoprojektorok kinövik, vagy legalábbis komoly javulás következik be.