2012. november
A Ricoh Company, Ltd. tokiói anyavállalat vezetősége 2010-ben hozta meg a döntést, hogy a képalkotás területén (nyomtatók, másolók, multifunkconális készülékek, nyomdai rendszerek stb.) hatalmas tapasztalattal és nagy kutatói-fejlesztői háttérrel bíró cég projektorokkal és teljes vetítőrendszerekkel bővíti kínálatát az üzleti szektor számára. Ma már világszerte kaphatók a különféle rendeltetésű Ricoh projektorok, így a Ricoh Hungary Kft. is négy kategóriában kínál digitális vetítőket. Ezeket tekintjük át ebben az írásban.
Az egyes országokban, illetve régiókban az igények eltérőek, ezért változó az is, hogy a Ricoh öt projektorkategóriájából (belépő, mobil, ultrarövid vetítési távolságú, standard és high-end), mely országokban melyik kategóriákban, és ezen belül mely típusokat forgalmazza a cég. Magyarországon jelenleg az első négy kategóriában tizenegy típus elérhető. Lássuk részletesebben!
Belépő színt
Ezek a projektorok a kisebb költségvetéssel rendelkező vállalatok alapigényeit hivatottak kielégíteni. Megbízhatóak, egyszerűen kezelhetők, fenntartási költségük kicsi, Eco üzemmódban a lámpa élettartama 33%-kal meghosszabbítható, és a fogyasztás is kb. ugyanennyivel csökken.
A kategória két típusa, a PJ X2130 és a PJ WX2130 lényegében a felbontásban különbözik: az egyik XGA (1024 x 768), a másik WXGA (1280 x 800) natív felbontású, ami a DLP chip fizikai felbontását jelenti. Ebből eredően a natív képformátum az előbbinél 4:3, az utóbbinál 16:10.
Fényerejük (2700, illetve 2800 ANSI lumen) még világos környezetben is elegendő a prezentációhoz. A csatlakozópanel a korszerű belépő kategória követelményeit bőven kielégíti, a gépek a HDMI, VGA be és ki (monitor), S-Video és kompozit video csatlakozókkal el vannak látva. 2W-os hangszóró van beépítve mindkét modellbe.
Az összes többi fontos adat a weboldalunk adatbázisában megtalálható a projektorkereső legördülő menüjében a Ricoh márkát, majd az adott típust kiválasztva. Ugyanez vonatkozik az itt ismertetendő további típusokra is.
Emellett természetesen a részletes információk a www.ricoh.hu honlapon is elérhetők.
Mobil projektorok
Ezekből a készülékekből nem kevesebb, mint öt, LCD technológiára épülő modellt kínál a Ricoh Hungary Kft. A kategóriának megfelelően ezek könnyű, 1,8 – 2 kg tömegű projektorok.
Három közülük XGA natív felbontású (PJ X3131, PJ X3241 és PJ X3241N), kettő WXGA felbontású (PJ WX3131, PJ WX3231N). Az „N” jelzés azt jelenti, hogy ezek a típusok mind vezetékes, mind vezeték nélküli hálózatba csatlakoztathatók, és plusz jellegzetességük, hogy a HDMI port is megtalálható rajtuk, továbbá van egy USB(A) aljzatuk, amelybe USB memóriaeszközt bedugva lehetőség van bizonyos fájlok PC nélküli vetítésére is.
A zoomtartomány (mind az öt típusnál egységesen) 1,2x-es, azaz valamivel nagyobb, mint a belépő kategória 1,1x-es zoomja. A csatlakoztatási lehetőségek is némileg bővebbek, pl. 2 db VGA bemenet van rajtuk, és van audio kimenetük is, ha az 1 W-os beépített hangszóró nem nyújtana kielégítő hangerőt.
További figyelemre méltó jellemzők: gyors bekapcsolási idő (8 másodperc), ami egyébként minden Ricoh projektorra jellemző, ha nem pont ennyi másodperc értékkel (a belépő modelleknél pl. 5 másodperc), automatikus élesség- és képhelyzet-beállítás, automatikus trapézkorrekció függőleges irányban.
Ultrarövid vetítési távolságú típusok
Jelenleg két UST (ultra short throw – ultrarövid vetítési távolságú) DLP projektor szerepel a Ricoh kínálatában (PJ WX4130 és PJ WX4130N), ám mint a típusjelzésekből is látható, tulajdonképpen egy típus két verziójáról beszélhetünk: a fejlettebb „N”-es verzió hálózatba köthető.
Mindkét modell WXGA natív felbontású, fényerejük 2500 ANSI lumen, kontrasztarányuk 2500:1. Képesek a Full HD 1080p kép megjelenítésére is.
A hálózatba köthető verzió az előzőekhez hasonló eltérésekben nyilvánul meg: vezetékes LAN csatlakozó, vezeték nélküli IEEE 802.11b/g/n csatlakoztatás lehetősége, és az USB port a közvetlen vetítéshez USB drive-ról. A fájlformátum JPEG (fotó) vagy MPEG2 (videó) lehet.
A legizgalmasabb azonban ezeknél a projektoroknál a 11,7 – 24,9 cm-es, még az UST kategóriában is extrém közeli vetítés lehetősége. Az ilyen távolságból vetíthető kép szélessége kb. 1 – 1,7 m. Mindehhez hozzájön a nagyon praktikus álló kialakítás, tekintettel a könnyű és kis helyet foglaló elhelyezésre. Ebben a Ricoh jelenleg egyedülálló a projektorpiacon.
A Ricoh UST vetítői kb. 3 kg-osak (ez is kiemelkedő jellemző), bemelegedési idejük 3 másodperc.
Standard (installációs) projektorok
A Ricoh közepes vagy annál nagyobb tárgyalókba, osztálytermekbe szánt komolyabb installációs LCD vetítői: a PJ X 5360N és a PJ WX5350N. Az előbbi XGA natív felbontású, és fényereje 4200 ANSI lumen, az utóbbi WXGA felbontású, 3500 ANSI lumen fényerővel.
Természetesen mindkettő „hálózatos” projektor, vezetékes, illetve opcionálisan vezeték nélküli hálózatba köthető, és a hálózaton keresztül menedzselhető. USB portról a közvetlen vetítés lehetséges. Mindkét típus 10 W-os beépített hangszórót tartalmaz arra az esetre, ha hangosítási lehetőség nem állna rendelkezésre.
Külsejét tekintve a két vetítő teljesen egyforma, a gyári adatok szerint a különbség a felbontásba és a fényerőben van.
Külön kiemelendő az objektív függőleges elmozgathatóságának (lens shift) lehetősége, ami az installálási rugalmassághoz szükséges, hiszen az objektív „tologatásával” állítható be a kép helyzete, ha a projektor adott pozícióban szerelhető fel. Ez az installációs projektoroknál tipikusan a mennyezeti szerelést jelenti, és ilyenkor a belógatási magasság nem mindig választható meg tetszés szerint.
***
Látható a fentiekből. Hogy a Ricoh márka kedvelői, vagy a Ricoh rendszerben gondolkodó, vagy ilyennel már rendelkező vállalkozások széles kínálatból, a konkrét vetítési feladat szem előtt tartásával választhatnak a Ricoh projektorok közül. A bemutatott típusok részletes adatai akár ezen a weboldalon, akár a www.ricoh.hu weboldalon megtalálhatók.
- pjhu -