2015. február 4.
Az amerikai PMA Research cég rendszeresen jelentéseket készít a projektorok értékesítésének változásairól. Nemrégiben jelent meg a 2014-re vonatkozó elemzésük a házimozi céljára használt készülékről, és megállapítják, hogy 2013-ban világszinten 25%-kal nőtt e projektorok eladása.
Bár ebben nagyban közrejátszott a tavaly nyári foci-VB, a kutatóintézet szerint a növekedésben komoly szerepet játszott az elérhetőség, a csatlakoztathatóság és a sokoldalúság javulása. Továbbá feltételezik, hogy a fejlett országokban a néhány évvel ezelőtti síkpaneles „őrület” nyomán esedékessé vált egy nagyobb cserehullám, amely akár a következő néhány évben is befolyásolhatja a fogyasztókat a projektorok felé fordulásban – és ennek következtében a projektorpiac növekedésében.
A 1080p projektorok agresszív árazása (a belépő szinten 6-700 dollár) nagy vonzerő az első projektorukat megvásárlóknak, illetve a tv-készüléket cserélni szándékozóknak az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában. Bizonyos ázsiai országokban és Latin-Amerikában pedig még a 720p sőt a hagyományos 4:3-as projektorok is piacra találnak az első projektorukat vásárlók körében.
Ha az ár/képméret arány szempontjából nézzük, akkor a 100 hüvelyk átlójú képet vetítő projektorok vitathatatlanul előnyben vannak a síkpaneles TV-kkel szemben.
Figyelemre méltó, hogy a kb. 25%-os növekedési tendencia nemcsak a belépő kategóriára, hanem a közép- és high end kategóriára is érvényes, ide értve a 10000 dollárnál is drágább 4K típusokat.