Sony, ISE 2015
2015. február
Az idei ISE kiállításon a Sony a Business to Business és a kereskedelmi alkalmazások jegyében szinte mindent felvonultatott, amire csak szükség lehet az AV technika területén. A legkülönbözőbb signage megoldásoktól a videokonferenciáig, az optikai lemezes archiválástól az internetes élő közvetítésig, a 4K memóriás lejátszótól a különféle 4K kijelzőkig. Mégis, számunkra a legérdekesebbek voltak a projektorok, illetve a projektor alapú megoldások, így nagyrészt velük foglalkozunk ebben az írásban. Cikkünk második részében azonban nem hagyunk említés nélkül néhány egyéb újdonságot.
Nemcsak a Sony standján, hanem az egész kiállításon a legtöbbet hallott kifejezés a 4K (vagy UHD) volt, noha páran már emlegették a 8K-t is, és valójában több 4K kijelzőből elvileg tetszőleges, a gyakorlatban nagyon nagy felbontású display-együttesek rakhatók össze – amit sok kiállító meg is tett. A kiállítótér közepén pedig egy – 3 db 4K projektorral vetített – 12 K x 2K felbontású, óriási kép fogadta a látogatókat.
Professzionális 4K, ultra short throw lézerprojektor
A projektoroknál maradva, a Sony legfőbb attrakciója ezúttal a VPL-GTZ1 közelről vetítő (ultra short throw), 4K felbontású lézerprojektor volt, pontosabban a két ilyen egységből összeállított vetítőrendszer, amely egy hatalmas felületre vetített szuperszéles képet.
Két VPL-GTZ1 típusú 4K, ultra short throw lézerprojektorral vetített, vízszintesen 8K felbontású kép
A GTZ1 a maga nemében egyedülállóan újszerű, a technológiát és a kivitelét tekintve is. A minimalista kivitelű, fekete téglatest alakú doboz tetején kialakított bemélyedésben süllyesztve helyezték el az objektívet, mindebből hátulról semmi sem látható.
A technológia ezúttal nem a 3LCD, ami az egyik trend a Sony lézeres projektorfejlesztésében, hanem a cég másik erőssége, az SXRD, azaz 3 db 4K SXRD chip található a készülékben, az átlóméretűk 0,74”. A GTZ1 fényereje 2000 lumen, kiemelkedő kontrasztarány mellett. (Az adatlap szerint a dinamikus kontrasztarány végtelen:1.) A vetített képátló kb. 1,7 – 3,7 m lehet bármilyen fehér felületre, nagyon kis vetítési távolság mellett, a vetítési arány 0,16 – 0,25, ebből következően az optikai zoom kb. 1,6x-os. A projektornak 4 db HDMI portja, USB(A) bemenete és hálócsatlakozója (LAN) is van. A működési zajszint 26 dB. Mind a valódi 4K jelet (4096 x 2160), mind az UHD jelet (3840 x 2160) fel tudja dolgozni, nem beszélve a kisebb felbontások felskálázásáról. A 60p képfrekvenciát is tudja, feltéve, hogy a bemeneti jel 4:2:0 YCbCr formátumú (ez a lemezre rögzített digitális kép natív formátuma). További adatok találhatók a https://pro.sony.com/bbsccms/assets/files/micro/sxrd/demo/vplgtz1/For_public_VPL-GTZ1_WW_Variable.html webhelyen.
A kiállításon vetítő egyik GTZ1-es lézerprojektor
4K B2B projektor hagyományos fényforrással
Egy külön fekete szobában régi ismerőssel találkoztunk, a VPL-GT100-as, elsősorban szimulációs felhasználásra ajánlott, de sok más célra is alkalmas, 2000 lumenes, hagyományos higanylámpás 4K projektorral, amely lényegében a Sony első 4K konzumer SXRD házimozi projektorának, a VPL-VW1000ES-nek a professzionális változata. A kiállításon 180 fokkal elforgatott pozícióból, álló formátumú képet vetített, nem kevés érdeklődő jelenlétében. A GT100-as felhasználási területe részletesebben: repülés-szimuláció, virtuális tréning, ipari formatervezés (pl. autógyártásban), tudományos vizualizáció, planetáriumok, múzeumok, különféle intézményi és kormányzati felhasználás, pl. irányító és vezérlő központok stb.
A 4K/60p tartalom megjelenítéséhez a projektort 2 DisplayPort-tal látták el (2 x 2048 x 2160). Emellett HDMI, USB(A), LAN és 3D Sync csatlakozó is van a készüléken. A Sony Advanced Iris3 technológiája lehetővé teszi az 1.000.000:1 dinamikus kontrasztarány elérését.
A VPL-GT100-as 4K projektor többek között szimulációs vetítéshez javasolt
18.000 lumenes, hatlámpás 4K projektor
Szintén hagyományos lámpával, ráadásul mindjárt 6 darabbal működik a standon kiállított, szintén korábbról ismert, termetes SRX-T615. Az eredendően a digitális mozi igényeihez fejlesztett, de különféle ipari vizualizációs és szimulációs célokra is alkalmas 4K SXRD projektor natív felbontása 4096 x 2160 pixel, a fényereje 18.000 lumen a 450 W/db-os lámpakészlettel, illetve 13.500 lumen a 330 W/db-os lámpakészlettel, kontrasztaránya pedig az ebben a kategóriában valóban kiemelkedő 12.000:1.
A 6-lámpás SRX-T615 4K SXRD projektor akár 18.000 lumen fényáramot tud kibocsátani
Ami a csatlakoztatást illeti, van 2 db HDMI port, LAN csatlakozó és RS232 vezérlőport, de egy opcionális kiegészítő kártyával a bemeneti lehetőségek 4 db DisplayPort-tal, 4 db DVI-D csatlakozóval és 4 db HDSDI csatlakozóval bővülnek – mint ahogy az egy ilyen professzionális géphez illik.
Az objektív természetesen cserélhető, háromféle opcionális 2D objektív, és kétfajta 3D objektív rendelhető a projektorhoz. A 3D objektívek tulajdonképpen kettős (két külön objektívből összeállított) szerkezetek a polarizációs – passzív szemüveggel nézhető – 3D vetítéshez, ami natív 2K felbontásban lehetséges.
A kettős 3D objektívvel felszerelt SRX-T615 polarizációs (passzív) 3D vetítésre használható
Új 3LCD lézerprojektorok
Kanyarodjunk vissza azonban a Sony új lézerprojektoraihoz: a már két éve bemutatott, 3LCD technológiára alapozott VPL-FHZ55 „utóda” a lényegesen nagyobb fényerejű VPL-FHZ700L. 2014 novemberi adat szerint ez volt a világ legfényesebb lézer-foszfor projektora, a maga 7000 lumenével. Tudnunk kell, hogy az FHZ sorozat minden tagja a 3LCD technológiát használja, ellentétben a cikkünk elején bemutatott VPL-GTZ1 SXRD (reflektív LCD) technológiájával. Viszont a megcélzott felhasználási terület is eltérő: az FHZ700L nagy helyszínekre szánt (large venue) vetítő, ami persze jelenthet oktatási, vállalati vagy más környezetet is.
Néhány további jellemző: WUXGA natív felbontás (16:10-es formátum), azonnali be/ ki kapcsolás, döntött szögben használható, nagy vízszintes és függőleges lens shift, edge blending lehetősége több projektor együttes használatakor, és a fenntartási költségek lényeges csökkenése. A felhasználó hétféle opcionális objektív közül választhat.
A Sony 7000 lumenes új 3LCD lézerprojektora, a VPL-FHZ700L a kép közepén, a SONY felirat fölött látható
A Sony a kisebb lézeres testvér, az FHZ55 továbbfejlesztésében sem maradt tétlen, kihozta a vadonatúj VPL-FHZ65 és -FHZ60 installációs lézerprojektorokat, ezen felül a VPL-FH65 és -FH60 hagyományos lámpás installációs modelleket is. Mindezek a vetítők a cég szerint kiemelkedő integrációs képességekkel vannak felruházva, natív felbontásuk WUXGA, fényerejük 6000, illetve 5000 lumen. A lézeres és a nem lézeres típusok egyéb adataikban teljesen megegyezőek. Fontos továbblépés az FHZ55-höz képest a motoros objektívmozgatás (lens shift), ami az installációs rugalmasságot nagymértékben növeli. Az új lézeres projektoroknál a Sony bevezette a „Z-Phosfor” lézerfényforrás elnevezést, illetve logót.
Mind a négy említett új típusba beépítették a HDbaseT képességet, a csatlakoztatás a szokásos módon, RJ45 csatlakozón keresztül lehetséges (az átvihető jelek: videó, audió, LAN, vezérlés). Ezekhez a készülékekhez 4 különböző objektív rendelhető.
A VPL-FHZ65 és VPL-FHZ60 új lézeres vetítők motoros objektívmozgatással (lens shift) vannak ellátva
Sony Vision Presenter
Jelentőségében kiemelkedő – ezért talán írásunk elején kellett volna bemutatnunk – a Sony különleges, intuitív prezentációs megoldása, a Vision Presenter szoftver (PWA-VP100), amellyel a legkülönbözőbb multimédiás forrásokból származó tartalmakat – élő kameraképet, PPT prezentációkat, webtartalmat, filmeket, videokonferenciát és egyebeket lehet könnyedén egyesíteni egyetlen lebilincselő előadásban. Nagyjából bármilyen tartalmat képes a rendszer kezelni, ide értve a 4K videót, a max. 5 HD videó egyidejű lejátszásával. A képeket kézzel pontosabban az ujjunkkal húzogathatjuk egyik helyről a másikra – a prezentációt így még dinamikusabbá téve. A kijelzők száma és fajtája (projektor, síkpaneles kijelző vagy más) is megválasztható.
Az idei ISE-n a Sony a Vision Presenter 2-őt, azaz a továbbfejlesztett változatot mutatta be, amely itt volt látható először. A még inkább felhasználóbarát új verzió a következő új szolgáltatásokat nyújtja (a teljesség igénye nélkül): tartalom előnézete és tükrözése, HDCP támogatása (Blu-ray, PS4, Miracast, Chromecast és Apple TV-Airplay), közvetlen IP H.264 videó és IP vezérelt csatlakozás a legújabb Sony PTZ kameramegoldásával (SRG-300SE), többszörös kijelző-kombinációk (egyetlen képernyő, 4K képernyő, kettős képernyő, hármas képernyő, plusz második monitorkimenet a Vision Presenter tartalom rögzítéséhez/sztreameléséhez), kibővített fájlformátum-támogatás és tartalom-interakció (pl zoom, jegyzetelés és összehasonlítás).
A kiállított konkrét megoldás három, XGA és WUXGA felbontású interaktív ultra short throw projektorból (triple screen vetítés), és ennek megfelelően három függetlenül kezelhető képből, vetítési felületből és két hangsugárzóból állt, a videotartalom természetesen több forrásból érkezett, és lehetőség volt a vizuális élmény megosztására távoli helyszínekkel.
A Vision Presenter 2 három ultra short throw (triple screen) projektoros összeállításban a kiállításon
Egyéb újdonságok
Nehéz dolgunk van, mert se szeri, se száma a bemutatott egyéb, a cikkünk elején már részben felsorolt AV megoldásoknak, amelyek semmiképpen nem kisebb jelentőségűek, mint a mi profilunkba vágó vetítők és alkalmazásaik. A bőség miatt azonban kénytelenek voltunk némileg önkényesen kiválasztani néhány témát, és remélhetőleg így kedvet csinálni olvasóinknak a Sony egyéb termékeihez és rendszereihez. A részletesebb információ a Sony weboldalain elérhető (pl. https://www.sony.co.uk/pro/hub/home).
A 4K natív felbontás természetesen a Sony síkpaneles B2B megjelenítői körében is általános. A BRAVIA 4K LED professzionális kijelzők 55”-es, 65”-es és 85”-es átlóméretben készülnek. Fényességük minden eddiginél nagyobb, intelligens szolgáltatásaik vannak elérhető áron. Nem szükségesek kiegészítő lejátszók és egyebek, élvezik a HTML5 tartalomkészítés előnyeit a TDM Digital Signage szoftverrel. Az interaktív signage-re fókuszálva a Sony bemutatta a BRAVIA U-Touch technológiáját is, amely komoly mértékben elősegíti az üzletek, az egyetemek, a múzeumok, a könyvtárak, a pénzügyi intézmények stb. ügyfeleinek látogatóinak bevonását az interaktivitás magasabb szintjén.
Nagy érdeklődést keltett a kiállításon a PCS-XC1 hordozható HD videokonferencia eszköz, vezeték nélküli csatlakozással. A kamerával egybeépített all-in-one készüléknek csupán egy vezeték nélküli hálózati hozzáférésre van szüksége, és gyakorlatilag bárhol használható. Egy példa: könnyűszerrel kapcsolat teremthető egy orvosi műtő és a különböző egyetemeken, kollégiumokban lévő orvostanhallgatók között, a műtét élőben figyelemmel kísérhető, és a kapcsolatban résztvevők valós időben megvitathatják és megoszthatják gondolataikat.
A rendkívül flexibilis és hordozható egység része az SRG-120DH kamera (PTZ, pan-tilt-zoom kamera, azaz forgatható, dönthető és zoomolható kamera) az Exmor CMOS szenzorral, amelynek kimenete Full HD 59,94 kép/s-os jel, a jel-zaj viszony 50 dB. Az optikai zoom 12x-es, de van még 12x-es digitális zoomja is, továbbá 100 programozható pozíció lehetséges stb.
A videofelbontás 176 x 144 és 1920 x 1080 pixel között kilencféle értékre állítható (a legnagyobb felbontásokhoz HD upgrade szoftver szükséges).
A hangcsatorna monó, ám a hangminőség kiváló, a szájszinkron biztosított, és a mikrofon be/ki kapcsolható. A hálózati protokollokat nem soroljuk fel, mert 13-félék lehetnek. A bitsebesség tartománya 64 kbit/s – 4096 kbit/s.
A PCS-XC1 csatlakozói: HDMI be, HDMI ki, mikrofonbemenet, hálózati interfész: Gigabit Ethernet, vezeték nélküli LAN, külső vezérlés mini-USB, egyéb: 2 db USB port (az előlapi USB hüvelyhez nem szabad bizonyos eszközöket csatlakoztatni).
Az all-in-one PCS-XC1 hordozható videokonferencia-eszköz
Meglepetés volt a Sony első önálló – egyszerű és hordozható – 4K médialejátszója, a PMW-PZ1, amely a Sony professzionális AV eszközeivel előállított sokféle fájlformátumot lejátszik, beleértve a XAVC, MPEG422 és más fájlokat. A kiállításon a lejátszót egy BRAVIA 4K kijelzőhöz csatlakoztatták HDMI kábelen keresztül, 4K fájlok lejátszása és megjelenítése céljából.
Az új 4K lejátszó feltehetően ez év júniusától lesz elérhető.
A kisméretű, hordozható PMW-PZ1-es 4K médialejátszót egy BRAVIA 4K kijelzővel mutatta be a Sony
Még sokáig időzhetnénk a Sony 2015-ös ISE standján, de talán a fentiek is kellőképpen érzékeltették a Sony B2B fejlesztéseinek fő irányait.
***
Utolsó képünkön megmutatjuk azt a 3 db 4K SRX-T615-ös projektorral előállított 12K x 2K felbontású panorámaképet, amely amellett, hogy reprezentálja a „Beyond 4K” filozófia megvalósítását, szemlélteti a cég kiemelkedő edge blending technológiájának eredményességét is.
Beyond 4K: három SRX-T615-ös projektorral vetíett 12K x 2K felbontású kép a Sony stand centrumában
Projektor.hu