Toshiba TDP-FF1
(2007 július)
Pár évvel ezelőtt, amikor a hordozható projektorok mérete és súlya radikálisan elkezdett csökkenni, „nagy dobásnak” számított az 1 kg körüli prezentációs vetítők megjelenése. Egy sokat utazó előadónak, aki kisebb közönség előtt a saját felszerelésével mutatja be a prezentációját, egyáltalán nem mindegy, hogy a notebookja és projektora milyen nehéz. Az egy kilós projektor akár órákig is hordozható vállra akasztva. Ennél a súlynál aztán nagyjából megállt a verseny: a további csökkentésnek nemigen volt értelme, de az akkori technológiának is nagyjából itt voltak a határai.
És most tessék, itt van egy fél kilós vetítő (na jó, akkumulátorral együtt kicsit több), a méretei szinte nevetségesen kicsik, de szűkebb közönség, néhány hallgató előtt alkalmas a prezentációra. A Toshiba „műfajteremtő” különlegességének létrejöttét a korábban projektorban nem alkalmazott LED fényforrás tette lehetővé. (Persze a Toshiba nincs egyedül a LED-es projektorral, gyárt ilyet pl. a Mitsubishi és a Samsung is.) Igaz, a TDP-FF1 már 2006 közepe óta a piacon van, mégis úgy gondoltuk, hogy nem érdemtelen a figyelemre.
Hatalmas papírdobozból kerül elő egy nagy fekete táska, bár a súlya sejteti, hogy nem valami nehéz fajsúlyú fémmel rakták tele. Sorban előkerül a pici (egy nagyobb tenyérben elférő) fehér vetítő, a felcsatolható akkumulátor, amivel a készülék kompakt egységet alkot, a tartozék kábelek, távvezérlő stb., és végül kiderül, hogy miért akkora a táska: egy kettéhajtott vetítőernyőt is mellékelt a gyártó a készülékhez, ily módon a mobilitás teljes, hiszen akár a sivatag közepén is tarthatunk prezentációt (persze inkább estefelé) a 2 órán át működő akkumulátorral, a mellékelt – szemmel láthatóan nagy nyereségű – vetítőernyőre vetítve. Nagyjából 1 m távolságból a kb. 58 cm-es átlójú ernyő teljes felülete megvetíthető.
Adatok
Nézzük először az útmutató tájékoztatását és a gyári specifikációt! A vetítési távolság 0,4 és 2,5 m között lehet, a vetített képátló 28 és 173 cm közötti. A fényerőről az adatlap diszkréten hallgat, de nyilvánvaló, hogy a 10 W-os LED fényforrástól nem várhatunk csodát. A kis készülék fogyasztása 35 W, tömege a már említett 0,5 kg, akkumulátorral együtt 0,75 kg. A háza pehelykönnyű magnéziumötvözet. Mivel a vetítő DLP rendszerű, a képalkotó eszköz egy 800 x 600-as DMD chip, azaz a natív felbontás SVGA. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nagyobb felbontású jelet ne tudna fogadni: a maximum az 1600 x 1200-as UXGA, ezt 60 Hz-es képfrissítés mellett tudja reprodukálni. A számítógépes bemenetén RGB és YPbPr jelet is fogad, ez utóbbit mindenféle felbontásban a 480i-től az 1080i-ig (tehát a 1080p-t nem).
Van rajta egy kompozit videó csatlakozó is, meg audio bemenet – hiszen beépített hangszórója is van 0,5 W teljesítménnyel –, továbbá fejhallgató kimenet, és…egy USB port. Nos, az USB port jpeg fotók direkt megjelenítésére teszi alkalmassá, amennyiben a kép mérete 4 MB-nál kisebb, és a bedugott USB memória kapacitása 2 GB-nál nem nagyobb. A projektor objektívje fixen 2,6 mm gyújtótávolságú, az élesség kézi gyűrűvel állítható.
Tapasztalatok és értékelés
Először is, a TDP-FF1 külleme egyszerű, de megnyerő (szubjektív ítélet). Három gumilába közül az elülső ki/be csavarható, azaz a vetítési szög szépen beállítható. Az esetleges trapéztorzítás a menüből korrigálható.
Tény, hogy számszerűen a fényerő a szokásos prezentációs vetítőkhöz képest nagyon kicsi. Több dolog azonban valamelyest kompenzálja ezt a hátrányt. Az egyik – alapvető fiziológiai tény –, hogy az érzékelés messze nem lineáris, azaz lumenben kétszer akkora fényerőt a szemünk egyáltalán nem kétszeresnek érzékel, hanem jóval kevesebbnek, mondjuk 1,3-szeresnek (szubjektív megítélés). A másik, hogy ezt a vetítőt kis felület megvetítésére szánták („személyi” vetítő), pontosabban három-négy ember számára nyújt élvezhető képet. Nagyobb környezeti megvilágítás mellett mindenképpen a kis vetítési felületet javasoljuk, ha látni akarunk valamit. A harmadik „kompenzáló” tényező a mellékelt összehajtható ernyő, amely egyrészt legalább 4-5-szörös (ha nem nagyobb) nyereségű, ami persze együtt jár azzal, hogy a nézhetőségi szög vízszintesen 30-40º, függőleges pedig 15º körüli, másrészt szürke fólia borítja, ami a kontrasztot szubjektíve javítja.
Ha viszont a képméretet és a környezeti megvilágítást összehangoljuk, és nem akarunk monumentális képet vetíteni, továbbá kicsit elbíbelődünk a menüben a beállítással, egészen jó számítógépes vagy akár videoképet kapunk. A kompozit bemenetről a tv-műsor egészen élvezhető, a komponens (VGA) csatlakozón keresztül beadott DVD-kép miatt sincs oka szégyenkezni a projektornak, persze ha nem házimozi igényeket támasztunk. A fejhallgató-csatlakozóról jó minőségű hangot is előállíthatunk, erősítővel és nagyobb hangszórókkal.
Ne feledjük azonban, hogy szándéka szerint a Toshiba ezt a készüléket ultrahordozható prezentációs projektornak szánta, kis hallgatóság előtti előadásokhoz, és erre a célra csaknem tökéletesen meg is felel. A TDP-FF1 „szépséghibája” leginkább az ára (kb. bruttó 233.000 Ft), mivel manapság – igaz nagyobb és súlyosabb – 2000 lumen körüli fényerejű, igaz, csak SVGA felbontású hagyományos DLP projektort kaphat az előadó fele ennyi pénzért. Persze, a különlegességet mindig is meg kellett fizetni…
jehu