Ami a projektoron kívül van
2012. április
(A cikksorozat következő része itt, harmadik része itt olvasható.)
E sorok írójának meggyőződése, hogy a vetítéstechnika – amely a képek nagy méretű megjelenítésének legrégebbi, és máig szinte egyetlen módja – a szélesebb elterjedés előtt áll. Ezért úgy gondoltam, hogy nem haszontalan dolog egy sorozat elindítása, amelyben viszonylag tömör írásokban a lehető legközérthetőbb módon megpróbálom felvetni a kezdőkben (vagy esetleg a haladókban is) feltételezhetően felmerülő kérdéseket.
A vetítésnek kétségtelenül központi része a projektor, azaz a vetítőgép. Más megjelenítő eljárásokhoz képest azonban a vetítésnél a végeredmény sokkal nagyobb mértékben függ a környezeti feltételektől és a vetítési felülettől. Ez indokolja, hogy mielőtt belevágunk a projektor kiválasztásának és alkalmasságának szerteágazó problematikájába, szemügyre vegyük a vetítés egészére jellemző sajátosságokat.
A fárasztóan hosszú passzusok elkerülése érdekében nem célom minden részlet aprólékos tárgyalása (ez egy vaskos könyvbe is alig férne bele), de ha szükségesnek látszik, megadom a forrásokat vagy hivatkozásokat a mélyebb megismeréshez.
Íme az indító téma:
Nemcsak a projektor számít, sőt!
A vetítés a kép megjelenítésének sajátos módja, amikor egy fényforrás fényének útjába a képinformációt hordozó, a fényt moduláló eszközt helyezünk, és a képet optikai úton, a vetítőobjektívvel) felnagyítva, többnyire fehér felületre kivetítjük. A fénymodulátor lehet celluloidfilm (analóg képhordozó) pl. a hagyományos mozivetítő gépeknél vagy a diavetítőknél, vagy elektronikusan (digitálisan) vezérelt képalkotó lapka (pl. LCD, DLP vagy LCoS chip) a mai digitális projektoroknál. A továbbiakban mi ez utóbbiakra gondolunk, amikor projektorról beszélünk.
[Megjegyzés: A fényforrás és a fénymodulátor kivételesen integrálható egyetlen eszközben (lásd katódsugárcsöves projektor), de az esetek többségében különválik. Megjegyzendő még, hogy a vetítés fenti meghatározás nem teljesen pontos, mert pl. bizonyos lézerprojektoroknál vetítőobjektívre nincs szükség, és a fényforrás és a fénymodulálás itt is egy egységben valósul meg.]
A vetítés egyik jellegzetessége, hogy a fénymodulátoron (filmkockán, LCD chipen stb.) megjelenő kép nagyságrendekkel kisebb, mint a kivetített kép. Másik jellegzetessége, hogy nemcsak a fényforrás és a fénymodulátor válik szét, hanem a nézett képfelület és a vetítő eszköz (projektor) is, nem úgy, mint pl. a monitoroknál, televízióknál. A ma ismert megjelenítési módszerek közül a vetítéssel hozható létre a legnagyobb méretű kép, éppen ez a legvonzóbb tulajdonsága.
Ennek viszont az az ára, hogy a megjelenítési módszerek közül a vetítésre van a legnagyobb hatással a környezet, ezért mindig együtt kell vizsgálni a PROJEKTOR –VETÍTETT FELÜLET – KÖRNYEZET hármasát, amikor arra vagyunk kíváncsiak, hogy mi minden befolyásolja a kép bizonyos minőségi jellemzőit.
A vetített felület
A vetített felület az esetek többségében fehér, esetleg szürke, manapság többé-kevésbé bonyolult szerkezetű műanyag felület, amelyet az egyszerűség kedvéért gyakran „vászonnak”, máskor "ernyőnek" fugunk nevezni. Jobb híján megfelelő (a színét nem változtató) festékkel festett falfelület is megteszi.
Alapesetben a vászon ún. matt fehér, ami azt jelenti, hogy diffúz módon, minden irányban egyformán veri vissza (szórja) a ráeső fényt, és még csak részben sem „tükörszerűen” reflektálja. Matt fehér referenciafelületként általában a báriumszulfát réteget fogadják el, megállapodásszerűen 1,00 remisszióval (1-es nyereséggel), noha valójában a ráeső fény 88-94%-át (és nem 100%-át) veri vissza. (A remisszió fogalma közelítőleg megegyezik a diffúz, azaz minden irányú visszaverés fogalmával. Bár a reflexió kifejezés szigorúan véve teljes, azaz tükröző visszaverődést jelent, a remisszió helyett a legtöbbször ezt a szót használjuk.)
A báriumszulfátnál csak a magnéziumoxid „fehérebb”, 0,97-es reflexiós tényezővel, de ez elég bomlékony vegyület, ezért referenciaként nem használják.
A matt fehér vásznak mellett olyan vásznakat is használnak – főleg a nagyobb fényerő, és a környezeti fényhatásokkal szembeni nagyobb védettség miatt, amelyeknek „irányhatásuk” van (ehhez hasonló pl. az UHF/VHF rádióhullámok tartományában a Yagi-antennák, vagy a hangtechnikában az irányított mikrofonok viselkedése).
Ez annyit jelent, hogy egy bizonyos szögtartományban több fényt tudnak visszasugározni, mint amennyi a projektorból a teljes felületre beérkezik (a kettő arányát nevezzük a vászon „nyereségének”). Mivel a vászon egy passzív felület, a beeső teljes fénymennyiség erősítésére nem képes, az irányhatásnak az az ára, hogy az említett szögtartományon kívül jóval kisebb a fényvisszaverés, mint egy matt fehér vászoné, végeredményben oldalról nézve a kép élvezhetetlen.
A vászon (vagy bármilyen vetített felület) szerepe még egy szempontból fontos: fizikailag behatárolja a legnagyobb vetíthető képméretet, már amennyiben a projektor fényárama elegendő ehhez. Az utóbbi félmondatban arra utaltunk, hogy a projektor teljesítménye és a vetíthető képméret (vászonméret) természetesen nem független egymástól. A kettő viszonya nincs kőbe vésve, részben konvenciók, illetve látásunk sajátosságai (a még nézhető legkisebb és a még hosszú távon elviselhető fényerő), részben a környezeti megvilágítás szintje határozzák meg. Sőt, ahogy említettük, a szemlélési szögtartomány szűkítése árán, 1-nél nagyobb nyereségű vászonnal ugyanakkora fényteljesítménnyel nagyobb felületen hozhatunk létre ugyanolyan világosságú (fénysűrűségű) képet.
A zavaró fények
A környezet kétféleképpen zavarhatja a vetítést, ha nem számítjuk ide, hogy a gyerek vagy az asszony percenként bejön, és kérdez valamit. Az egyik a helyiségben lévő, vagy oda kívülről beeső bármilyen megvilágítás (hangulatlámpa, ablakon bejövő napfény, ajtórésen beszűrődő fény stb.), amely a vásznat eléri, a másik a helyiség falairól, mennyezetéről, padlójáról, illetve minden, nem fekete tárgyról visszavert fény (pl. magának a vásznon látható képnek a falakról, bútorokról, tárgyakról stb. visszavert fénye).
Végeredményben minden fényt a vetítésre nézve zavaró fénynek kell tekintenünk, amely nem közvetlenül a projektorból érkezik a vászonra.
Ideális az olyan környezet/helyiség (lenne), amelyet egyrészt minden külső és belső fénytől „elszigetelünk”, ezen felül a benne található minden tárgy, felület stb. tökéletesen fekete.
Ez persze a gyakorlatban nehezen megvalósítható, legfeljebb valamelyest megközelíthető. Sokszor eleve lehetetlen célként kitűzni, ha pl. nem zárt helyszínről van szó, vagy egy rendezvény jellege olyan, hogy fel kell vállalni a zavaró fények jelenlétét, mondjuk színházi előadás közben vagy egy koncerten kell vetíteni. Egy tipikus prezentációs környezetben vagy kiállítási bemutatón sem várható el a zavaró fények kizárása, illetve a feketéhez közelítő helyiség kialakítása.
Kiállítási környezetben, ahol túl sok a fény, szinte lehetetlen kontrollálni a környezeti világítást. Ilyenkor a vetített kép kontrasztja kicsi lesz, és a színhelyesség is csorbát szenved
Zárt helyen (és ha a feladat jellege nem ítéli eleve kudarcra) a zavaró külső vagy belső világítás kizárása az egyszerűbb feladat (ez megvalósítható), a „minden fekete” esete nem életszerű, legfeljebb laboratóriumi körülmények között képzelhető el, de ennek elvi korlátja is van, mivel tökéletesen fekete (mindent elnyelő) anyag vagy festék nincsen. (Az úgynevezett abszolút fekete test egy minden fényt elnyelő üreg formájában valósítható meg, de ennek a mi szempontunkból most nincs jelentősége. Később lesz róla szó.) Azért a gyakorlatban, mint fekete anyag teljesen megfelel a fekete selyembársony (0,002 reflexiós tényezővel), a festékek közül pedig a fekete lakkfesték (0,003 reflexiós tényezővel).
Mindenesetre, ha igényes képanyag korrekt vetítéséről van szó, igyekezzünk minél sötétebb és minél „semlegesebb” (szürke vagy fekete) anyagokat vagy festéket használni a helyiségben, ahol vetítünk, a kapott kép meghálálja ezt az igyekezetünket.
Viszonylag korrekt házimozi környezet, amelyet a filmnézés követelményeinek megfelelően alakítottak ki, sötét felületekkel és tárgyakkal
Az összeállítás lépései
A fent leírtakból alighanem kiderült, hogy egy vetítőrendszer összeállításánál a legkevésbé sem a projektor tulajdonságaiból kell kiindulnunk, hacsak nem egy „nyakunkba szakadt”, vagy egy sokféle helyszínre szánt meglévő projektorhoz kell hozzáigazítanunk a többi követelményt, ami csaknem lehetetlen. Tegyük hozzá azonban, hogy egy szokványos prezentáció esetében gyakran el kell fogadni az alig vagy egyáltalán nem megváltoztatható, adott környezeti viszonyokat és egyéb körülményeket, pl. a vászonméretet és a vászon fajtáját. Írásunkban azonban nem ebből indulunk ki, hiszen célunk - még ha kompromisszumok árán is - a lehetető legjobb minőségű vetítés megvalósítása.
A kiindulópont lehet a kívánt vagy elhelyezhető vászonméret és vászonfajta. Ez többek között összefügg a helyiség méreteivel és alakjával, és a feltételezett nézőszámmal. Ezzel párhuzamosan fel kell mérnünk, hogy milyen kiküszöbölhetetlen zavaró fény lesz a helyiségben – itt a legnagyobb lehetséges értéket kell alapul vennünk –, illetve, hogy mi magunk mennyire vagyunk hajlandók kizárni vagy képesek befolyásolni a környezet fényeit.
Végül még a projektor kiválasztása előtt el kell határoznunk, hogy a helyiség határoló felületeit (falak, mennyezet, padló) mennyire vagyunk hajlandóak, vagy mennyire áll módunkban minél sötétebbre festeni, illetve minél sötétebb anyaggal burkolni, és a bútorzatot és a többi berendezési tárgyat is minél sötétebbre választani. Természetesen az ideális a fekete lenne, de az esetek többségében ez nem kivihető. Többé-kevésbé megfelelnek a semleges szürke vagy a barna minél sötétebb árnyalatai, esetleg a színes, de sötét anyagok, felületek. Azzal számolni kell, hogy a nem semleges szürke (illetve nem fekete vagy fehér) falakról, tárgyakról stb. visszaverődő és a vászonra vetődő fények a kép színhelyességét befolyásolják. Jó esetben ezt az elszíneződést az adott helyen elvégzett kalibrációval korrigálni lehet.
A helyiséggel kapcsolatban még azt is fel kell mérni, hogy hol van lehetőség a projektor elhelyezésére (asztali vagy mennyezeti elhelyezés, elölről vagy hátulról vetítés, legnagyobb és legkisebb vetítési távolság), illetve hol a legcélszerűbb elhelyezni.
Amennyiben a leírt – bár a legtöbbször kompromisszumokkal terhelt – döntéseket meghoztuk, jöhet a projektor kiválasztása.
Megjegyezzük, hogy az üzleti/oktatási/intézményi vetítések esetében, vagy rendezvényeken, különösen, ha változó helyszínekről van szó, más utat kell követnünk. Ilyenkor - mint már említettük - általában esetleges az, hogy hogyan tudjuk kontrollálni a zavaró fényeket, és nem áll módunkban a fal és a bútorzat színét és reflexiós jellemzőit sem befolyásolni. A vászon mérete lehet adott (a helyszínen már telepített vászon estében), vagy megválaszthatjuk (ha mi visszük magunkkal). A követendő módszer ekkor az lehet, hogy a lehető legkedvezőtlenebb körülményeket, és a legnagyobb lehetséges nézőszámot vesszük alapul, és ehhez alkalmazkodva választjuk meg a vászon méretét és fajtáját, továbbá magát a projektort is.
Prezentáció a 2011-es IFA kiállításon. Az erős környezeti fény ellen az installátorok úgy védekeztek, hogy a vásznat és a projektorokat egy, az egyik oldalán nyitott "fekete dobozba" helyezték (ez a képen csak felül látszik). Ezt a megoldást gyakran használják hasonló helyzetekben, mivel mind a vászonra eső fényt, mind az egyébként világos falak és tárgyak hatását tetemes mértékben lehet csökkenteni
Összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy minél nagyobb szabadságunk van a vetített felület és a környezeti feltételek meghatározásában, annál tökéletesebben tudjuk megoldani a vetítési feladatot a projektor helyes megválasztásával.
Ez utóbbiról a következő részben beszélünk részletesebben.
Nagy Árpád
